A Hanság-fõcsatorna elkészülte után jelentõsen megnõtt a mûvelhetõ terület, a közlekedési gondok azonban nem oldódtak meg. A kibontakozás elsõ láncszeme az 1897-ben üzembe helyezett Fertõvidéki HÉV, a mekszikópusztai (ma: Fertõújlak) állomással és a majorba vezetõ 3,3 km-es vontatóvágánnyal. 1911-ben döntés született arról, hogy a vallai (ma: Wallern im Burgenland, Ausztria) tõzegbányától a petõházi cukorgyárig illetve az eszterházai vasútállomásig gazdasági vasút létesüljön. Célja a répatermesztés elindítása ezen a területen is, továbbá a tõzeg kitermelése és elszállítása, a szántóföldi termelés kiterjesztése volt. Elsõként a Petõháza-Eszterháza (ma: Fertõd) és a pomogyi út menti szakasz épült meg, ezt követte 1914-16-ban mekszikópusztai vasútállomásig terjedõ vonalrész elkészülte. A vágányok 9,3 kg/fm-es sínekbõl készültek, a késõbbiekben Tõzeggyármajorig. A burgenlandi szakaszon 600 mm-es nyomtávú volt a pálya, így itt 3 sínszálat használtak, az egyik közös volt. Trianon után a burgenlandi rész különvált, de a vallai tõzegbányában még tovább folyt a termelés.

1922-ben létesült az Öntésmajor-Csallános, 1926-ban pedig a Rábarét-Gémesmajor közötti szakasz. 1924-ben vásároltak két Orenstein & Koppel gõzmozdonyt, melyek csak az erõsebb Tõzeggyár-Petõháza szakaszon közlekedhettek, és csak a répaszezonban használták õket. 1929-ben megépült az eszterházai vasútállomásig vezetõ pálya. 1930 táján a vasúti pályák hossza elérte a 80,6 km-t.

Az elsõ motoros mozdony egy lóréra szerelt Daimler motor volt, házilagos szereléssel. 1916-ban Magomobil egyhengeres benzinmotort szereltek lóré alvázra, ami kiválóan üzemelt a II. világháborúig. Az 1920-as évek végén vásároltak 4 db. Austro-Daimler típusú benzinüzemû mozdonyt és ezek intézõségekre elosztva üzemeltek. 1941-ben vásároltak 4 db. Orenstein & Koppel gázolaj üzemû mozdonyt, melyek a kapuvári és öntésmajori intézõségekhez kerültek.

1945 elõtt csak kéttengelyes tehervagonokat vásárolt az uradalom, a munkások és iskolások szállítására pedig két lórét alakítottak át fedetté. A hercegi személyzet, családtagjaik és iskolásaik szállítására csak lóvontatást használtak. A hercegség közüzemet nem vállalt. A II. világháború kezdetén épült az 5,6 km hosszú Gémesmajor-Feketebokor közötti pálya 9,3 kg/fm-es sínekbõl. Ekkor érte el a gazdasági vasút a legnagyobb, 85,87 km-es hosszát.

A forgalom is növekedett: 1923-tól a kapuvári húsgyár, 1934-tõl a kendergyár adott jelentõs szállítási feladatot. A répaszállítással párhuzamosan a répaszelet visszaszállítása is feladatot biztosított. A majorokból a kiváló minõségû tejet is a kisvasúton szállították az endrédújmajori sajtgyárba.