Az aranyvonat kifejezés visszatérő szimbólum a 20. század első felében, híres szerelvény volt például az orosz polgárháború során a cári aranykincseket szállító vonat, vagy a belga aranyvonat, amely az 1940-es német offenzíva idején Párizsba menekítette a németalföldi királyság vagyonának jelentős hányadát. A magyar aranyvonat hozzájuk képest meglehetősen viszontagságos, mondhatni kalandos útvonalat járt be. A második világháború utolsó hónapjaiban valójában két olyan szerelvény is nyugat felé indult, amelyeket később aranyvonat néven emlegettek. Egyik a Magyar Nemzeti Bank különvonata, másik a zsidó aranyvonat, és történetük többnyire összemosódik a társadalom emlékezetében.

A II. világháború és az 1944. évi német megszállás a Magyar Nemzeti Bank működésére is rányomta a bélyegét. A Budapestről először Sopronba menekült Szálasi-kormány azt a döntést hozta, hogy a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét, valamint az ott letétként őrzött műkincseket, továbbá a zsidóktól elkobzott értékeket semleges országba menekítik, de az 1944. március 19-i német megszállás után bezárult az út Svájc felé. Közben a német Reichsbank pénzügyi megbízottja azzal a feladattal érkezett Magyarországra, hogy a magyar jegybank értékeit a Német Birodalomba vitesse. Ezt megakadályozandó, 1944 novemberében megkezdődött a bank aranykészletének átszállítása Veszprémbe, a vár alatti kősziklába vájt nyolc emelet mély óvóhelyre. Az MNB vagyontárgyai – nettó közel 30 tonna aranytartalék, jelentős külföldi és magyar érme-, illetve bankjegykészlet, valamint egyéb banki értékek – mellé került többek között a két platina méteretalon, a Magyar Királyi Posta bélyeggyűjteménye, a Corvinák, egyes közintézmények által az MNB-nek őrzésre átadott letétek, valamint rövid időre a Szent Korona, a koronázási jelvényekkel együtt. 

A szovjet csapatok gyors tempóban nyomultak előre, így december elejére nyilvánvalóvá vált, hogy az 1939-ben épült veszprémi bunker sem nyújt kellő biztonságot. A magyar hatóságok arra kényszerültek, hogy a Veszprémben tárolt kincseket halaszthatatlanul továbbvigyék, a lehető legközelebb Ausztria határához. Így 1944. december 10-én Fertőbozra érkezett meg a szállítmány. A vasúti vágányokon felhalmozott kincs tovább gyarapodott a magyar állampolgárok – többségében a zsidóság – személyes javaival, a múzeumi és ipari anyagokkal, 1945. január végén már 77 vagon állt a vágányokon. Ekkor még három kocsi ezüstneműt is csatoltak a rakományhoz. A vonatot kísérő banki alkalmazottak, azok családtagjai és az őrzésre kirendelt 50 fős csendőrosztag (összesen csaknem hétszáz lélek) embert próbáló helyzetben találták magukat – nemcsak a bizonytalansággal, de sokszor mínusz 20 fokos hideggel kellett szembenézniük, maguknak kellett gondoskodni élelemről, fűtésről, és mindezt a szövetségesek légitámadásai közepette. Mindeközben a német és a magyar kormány Sopronban tárgyalt a nemzeti értékek Németországba szállításáról, megállapodásra 1945. január 15-én jutottak: az MNB-t Németországba telepítik. Ekkor már biztosra vehető volt, hogy Magyarországgal együtt Németország is elveszítette a második világháborút.

A szerelvény két ütemben – az első szállítmány 1945. január 17-én, a második január 23-án – Fertőbozról indulva Sopronnál hagyta el az országot. A cél Spital am Pyhrn felső-ausztriai község volt, ahova két héten belül érkeztek meg a vonatok. Az eltulajdonított vagyont a helyi kolostor pincéjében helyezték el, ott őrizték 1945. május 7-ig, amikor az amerikai csapatok a kincsek átadására kényszerítették a német helyőrséget, így kerültek át Majna-Frankfurtba. 

A nemzeti vagyon visszaszerzésére 1946 júniusában Nagy Ferenc miniszterelnök tett kísérletet, az amerikai kormánnyal a jegybank aranykészletének és más értékeknek a visszaadásáról állapodott meg Washingtonban. Óvatos becslések szerint az aranyvonat kincseinek értéke mai árfolyamon számítva mintegy négymilliárd amerikai dollárt (több, mint ezermilliárd forintot) tehetett ki. Az elszállított vagyon nagy részét 1946 és 1947 folyamán az amerikai hatóságok visszaadták Magyarországnak, ám a kincsek közül nagyon soknak nyoma veszett (némelyek 1948-ban egy amerikai árverésen tűntek fel), és a zsidóktól elvett értékek jelentős hányada nem érkezett vissza.  

A másik aranyvonat túlnyomó többségében a deportált zsidóktól a magyar hatóságok által elkobzott javakat szállította. 1944 őszén budapesti és vidék pénzintézetekben gyűjtötték össze a száműzöttek elhagyott otthonaiban lefoglalt értéktárgyakat. Október 14-én az ékszereket, arany- és ezüsttárgyakat, művészeti alkotásokat a Zirc melletti Óbányára vitték egy üresen álló kastélyba, majd innen a Sopron melletti Brennbergbányára irányították, ahova december végén, január első napjaiban érkezett meg az aranyvonat. Itt még három hónapig állomásoztatták a rakományt, közben befutott a szombathelyi zsidóság értékeit tartalmazó vasúti kocsi is, de folyamatosan érkeztek újabb szállítmányok Győrből – többek között a Győri Múzeum festményei is -, és más dunántúli városokból is. Az utolsó vagon márciusban érkezett meg. Néhány tucat festménytől és a pár csomagtól eltekintve a szállítmány teljes egészében az elkobzott zsidó vagyont tartalmazta.

A koncentráció felügyeletével megbízott nyilas kormánybiztos, Toldy Árpád nyugalmazott csendőrezredes embereivel együtt különválogatta a különösen értékes darabokat és a Brennbergbányánál veszteglő vonatot otthagyva teherautón Svájcba indult, de csak Nyugat-Ausztriáig jutott, ott a megszálló francia hadsereg elfogta. A fennmaradt dokumentumok alapján kétségtelen, hogy Toldy el akarta lopni a kincset, aminek döntő hányadát a francia állam visszajuttatta Magyarországnak 1948-ban.
Az aranyvonat rakományának útja tehát már az induláskor kettéágazott. A szovjet csapatok megközelítették Brennbergbányát, így a szerelvény 1945. március 30-án elindult Ausztriába. Kalandos útja során többször próbálták meg kirabolni, végül május elején amerikai kézre került az ausztriai Böcksteinnél, innen vontatták Werfenbe május 16-án. Az amerikai hatóságok pontosan tudták, hogy a szállítmány honnan érkezett, azt is, hogy kinek az értékeit tartalmazza, mégis "azonosíthatatlan" vagyonnak minősítették. A magyar zsidók az aranyvonat kincseiből szinte semmit sem kaptak vissza.

A vonat sorsa és a benne rejtőző egykori vagyon a mai napig vizsgálat tárgya. 2001-ben amerikai holokauszt-túlélők pert indítottak az amerikai kormány által visszatartott vagyonrész ügyében. A károsultak kárpótlására 2005-ben alapítványt hoztak létre, amelynek 25,5 millió dollár áll rendelkezésére az amerikai költségvetésből.

Forrás: https://mult-kor.hu/

https://penzmuzeum.hu/

Borítókép forrása: https://magyarnemzet.hu/