A 19. VOLT Fesztivál beírta magát a fesztiválok nagykönyvébe: az
Európai Unió Magyar Elnökségének záróbuliján 102 ezren vettek részt Sopronban, s
a zárónapon harmincezren voltak, így az esti órákban már kikerült a bejáratra a
“teltház" felirat.
A fesztiválok nagykönyvébe ismét vastag
betűvel írta be magát a VOLT, hiszen soha ennyien nem vettek részt korábban a
négynapos rendezvényen. Az sem fordult még elő, hogy a kiadható bérletek az első
este elfogytak volna, idén azonban a fesztivál első napján már nem lehetett
bérletet venni, s a záró estén pedig ki kellett tenni a “teltház" táblát, hiszen
harmincezren buliztak a rendezvényen – tudtuk meg Lobenwein Norbert
főszervezőtől.
Köztársasági elnök sem járt korábban hasonló fesztiválon.
Schmitt Pál abból az alkalomból érkezett Sopronba, hogy a VOLT volt Magyarország
uniós elnőkségének hivatalos záróbulija. Csütörtökön Orbán Viktor felesége,
Lévai Anikó is részt vett a fesztiválon barátai körében. Ő a VOLT szervezői
csapatában nyári gyakorlatát töltő Ráhel lányát és másik két, VOLTozó gyermekét
látogatta meg.
A visszatérő fesztiválozók örömmel állapították meg, hogy
megújult a VOLT: a korábbinál szebb, színesebb, komfortosabb lett az esemény,
ahol a szórakozás mellett az Új Széchenyi Terv sátrában számos előadás és
kerekasztal-beszélgetés zajlott, és rekordott döntöttek a véradók is: 500
sikeres véradás történt négy nap alatt.
A koncertek között a legnagyobb
siker – Moby, a Sum41, a Pendulum és a My Chemical Romance mellett -
kétségtelenül a Thirty Seconds to Mars nevéhez fűződik. 30 ezren voltak aznap a
fesztiválon és nagy ováció fogadta Letoék zenekarát. A nagy érdeklődést látva a
Sziget szervezői úgy gondolták, meghívják a zenekart, betöltendő Amy Winehouse
megüresedett helyét, a Sziget Nagyszínpadára. Mint ismeretes, Amy öt héttel a
Sziget előtt döntött úgy, hogy lemondja összes európai, így a szigetes
koncertjét is, ezzel jelentősen megnehezítve a fesztivál szervezőinek életét,
hisz a pótlás ilyenkor már nagyon esélytelennek tűnt. A Thirty Seconds to Mars
tagjai örömmel mondtak igent a szervezők felkérésére, hozzátéve, hogy nagyon
szerették a tavalyi szigetes koncertjüket és szerettek is volna még
visszatértni.
A VOLT szervezői a “Sopron, a Csillagok Városa" projekt
kapcsán EfZámbó István egyedi, közterületi alkotásait, 1-1 széket ajándékoztak
jelképesen négy világsztárnak. Moby saját kezüleg díszítette fel a “saját"
székét, amely a közeljövőben Sopron közterületén kerül kiállításra – mondta
Fülöp Zoltán a fesztivál társalapítója.
Hét év után újra kiosztották a
VOLTfolió Kulturális Médiadíjakat. A VOLT Fesztivál szervezői, a kösz.hu
“VETTED? KÖSZ!" kampányához kapcsolódóan hívták újra életre a VOLTfoliót, mely
keretében a neves szakemberekből álló kuratórium és egy széleskörű szakmai
szavazás által kiválasztott listából a közönség szavazta meg a legjobbnak vélt
médiumokat, a legkedveltebb médiaszemélyiségeket. A számos kategóriadíj mellett
a szakmai kuratórium döntése alapján életműdíjat is kiadtak, melyet Ligeti Nagy
Tamás kapott. A gálát vasárnap este 10:50-től az m1-en az Aranyfeszt című
műsorban mutatják be.
Sikerrel debütált a VOLTon a Sziget Szervezőiroda
rendezvényeinek új fizetőeszköze, a Fesztiválkártya is. A készpénzmentes
szolgáltatás a látogatók és az árusok elismerését egyaránt kivívta. A Metapay
által nyújtott fizetési megoldás a világban is egyedülálló, hiszen ilyen jellegű
szolgáltatást korábban csak bankok, kártyatársaságok és épített környezetben
működő szolgáltatók tudtak nyújtani.
NYUGATMAGYAR.HU
Kapcsolódó hírek:
VOLT FESZTIVÁL 2012 -SOPRON
VOLT-2013 SOPRON
Sopronba költözik a VersFesztivál
125 éve halt meg Liszt Ferenc