Deákkút

Sopron legrégebben ismert és emlegetett forrása, amely régen is kedvelt kirándulóhelye volt a város lakóinak. A líceumi diákok is szívesen jártak errefelé; május elején ide kirándultak minden évben. Bármerre is vitt az útjuk, a régi leírások szerint mindig az Újkert (mai Erzsébet kert) fölötti erdõben levõ forráshoz tértek vissza, ezért a forrást mindenki csak „deákok kútjának”, Studentenbrunnen-nek nevezte.

1827-ben a líceumi ifjúság az erõsödõ nemzeti érzés ápolására egyesületet alapított Deákkúti Vármegye néven, amely elnevezését jelképesen a forrásról kapta. A forrás fölé faragott követ állítottak a következõ felírással:

”Deákkút! Légy forrása soká ártatlan örömnek!”

A fiatalok 1834-ben rendbehozták a forráshoz vezetõ utat, rendezték a kút környékét, gondoskodtak a víz lefolyásáról. A kút nevét ekkor „Magyarkút”-ra keresztelték. E néven szerepelt 1873-ig, amikor ismét Deákkút néven említik.
A szabadságharc bukása után a vármegye nem mûködhetett, így a diákság majálisai is elmaradtak. A környék azonban ekkor sem volt csendes és néptelen; kocsmárosok vették birtokba, vasárnaponként sört és bort mértek ki és táncmulatságokat rendeztek itt. A gazdátlanság, a felelõtlenség, a garázdaság azonban tönkretette a kút környékét és az oda vezetõ utat is. A Városszépítõ Egyesület 1876-ban olasz kubikusokkal hozatta rendbe a környéket.
1864-ben újraindult a Deákkúti Vármegye, s ez év május 31-én megtartották az elsõ majálist is. 1873-ban felújították a forrás felett levõ követ, s ismét rendszeresen itt tartották majálisaikat a diákok, melyekre a város lakossága is kilátogatott. 1883-ban a városi tanács megtiltotta a diákság rendezvényeinek megtartását a forrásnál, s ez a tiltás egészen 1922-ig érvényben volt.
1918-ban megalakult a Líceumi Diákszövetség, amely a Városszépítõ Egyesülettel közösen 1922-ben felújította a kutat és környékét. A forrás fölé védõfalat építettek, az elmocsarasodott területet kitisztították, a vizet elvezették. Schneider Ferenc építõmester tervei alapján Hild Lipót kõfaragómester végezte a munkálatokat. A régi felirat mellett az egykori líceumi diák, dr. Pröhle Károly egyetemi tanár sorai kerültek az emlékkõre:

„Itt lobogott a Deákkuti Vármegye zászlaja egykor,
Szelleme mostan is int, ifju szeresd a hazát!”

A forrás fölött, a millenniumi fák megjelölésére szintén emlékkõ került a következõ sorokkal:

„Ég vándora, szellõ, mit e fák susognak,
Vidd hírül észak-, dél-, kelet- és nyugatnak,
Hogy ezeresztendõs régi hazájáról
A magyar le nem mond soha szent jogáról”
(Dr. Pröhle Károly)

1922-tõl 1948-ig a líceum végzõs diákjai itt tartották búcsúzásukat. 1960-tól a gimnázium felújította a szép szokást, s a Deákkút forrásánál tartják évrõl évre ballagási ünnepségüket a maturandusok.
forrás:http://www.bdeg.hu/02_tortenet/hagyomany/deakkut/deakkut.php