Magyarországi látogatásaikban ismerkednek meg Csokonaival. A párizsi évek alatt Napóleontól kap életjáradékot /ezt a francia állam haláláig biztosítaná, ha nem bukna meg Napóleon, 1815-ben/ Segít a Napóleon által kiadott kiáltvány megszövegezésében, fordításában, de nem egyedül teszi. Ez lényegében a polgárosodást hirdető kiáltvány, hogy hazánk végleg szakadjon el az osztrák háztól és legyen szabad.
Napólon bukása után elfogják Batsányit és Linzbe száműzik, ahová hitvese is követi és ott él vele haláláig.
Gabriella elkísérte urát a hazai utazásaikor, hisz dicsérő versében még a tokaji bort is magasztalja, de legnagyobb kincse, gazdagsága a mérhetetlen hűsége, ami férjéhez köti. Ketten egyek, két test egy lélek, megihleti egy eldobott rózsa, egy barátné, aki rosszul választ párt, de a Múzsához című verse igazi költőt takar. Kis verseket ír, epigrammaszerűen és mégis sokat mond. A raboskodó, csüggedt férjnek küldi leveleit, 58 db. Maradt ránk és mind-mind vigasztalás. Igazi múzsa és feleség, akinek életében a legfontosabb a szerelem és a szeretet. Az egyetlen lény, aki maga Batsányi. A linzi száműzetés idején sem tesz szemrehányást Batsányinak, pedig a költő eltávolodik a magyar irodalomtól, Gabriella szintén Bécstől, de vigasztalja és versekben beszél férjének.

Talán a „Tudományos Gyűjteményt” kapja meg hazulról, és egy 1827-ban napvilágot látott verskiadásának örülhet. Bízik a magyar szabadságban, de nem áll egy oldalon Kazinczyval és elfásul. Egyedül felesége tartja benne a lelket, ám őt hamarosan betegség támadja meg és 1839-ben meghal…
Mit is hagyott itt maga után ez a költő asszony? Milyen emléket, milyen költészetet, hogy ma egyik nagy IKERPÁRNAK tarthatjuk a költő házaspárt? A töretlen szerelmet, az örök múzsát, a lelkesedő kedvest, a hűséges szeretőt, a költő magasztalóját és aki illatával befelhőzte magányos életét? Csak találgathatunk, mert Gabriella önkéntes száműzetésében már keveset írt, amit leírt azt is németül, franciául, így nem juthatunk hozzá, de azt mégis érezhetjük, hogy határtalan húségével és költészetével örökre fenn marad Baumberg Gabriella költő, tekintetes Batsányi Jánosné úrasszony.
A költőnő verseiből a kitűnő költő, műfordító Németh István Péter fordításában és utószavával jelent meg egy kis kötet Tapolcán, 1992-ben.
A remény, hogy a költőnő verseit a nagyközönség is meg fogja kapni, és életművét megismerni, fennáll és várjuk is azt…