Kovács Imre festőművész képei.
...................................................

Mukli Ágnes : Képekből szavak...(Kovács Imre festőművészhez)

Az erdő hátán a semmiség henyél
Csillagok álmán alszik az éjjelek éjjelén.
Felriad – remegve szökken,
Majd mindenét elhagyva rohan eszeveszetten.
Mozdul az élet az égre,
Fákat fest fehérre, s feketére.
Hitszegő számadás az örökös fényben,
- fonnyadt levelek vannak veszélyben.
Vakító fényben fürdik a csend,
Csendjét osztja szét sejtelmesen.
A fák ága görcsösen görbül az égre,
Ágaskodik, hogy az eget felérje.
Mint a láng a lenge árnyuk,
Táncoltatják lombruhájuk..
Karcsúak az akácok és fenyők,
Lombjukat rázzák, akár a nők.
Fiatalok, és szépek,
Öregedők, vagy elvetéltek.
Létük maga a csoda!
- lehet okoskodó, vagy néha ostoba.
Évgyűrűket gyűjtenek,
Rügyekben ébredő szerelmet.
Szerelemtől forró nyarat,
S Isten hitét éneklő madarat.
Ha már alkonyi vörösben izzik a lomb,
Ha ősz fut át hozzád a domboldalon,
Elönti az erdőt a sárga és a barna,
S a barna földet az avar takarja.
Csupasz lesz újból a platán és a tölgy,
Egyszerű barna, akár a föld.
Törzsük mozdulatlan, égre néz szájuk,
Sátáni fénytől hangos az imájuk.
Egymáshoz hajolnak, összeérnek az ágak,
Érted, s értem mondanak imákat.
Erős derékkal tűrik a vihart,
Tudják –águk tavasszal újra kihajt.
A fénylő fehér hóban árnyuk összeér,
Nincs más színük, csak fekete és fehér.
A téli csend tiszta, mint a csengő tiszta szó,
Vagy a falvakra hullt vastag hótakaró.
Az erdők hátán a mindenség zenél,
Az emberek álmát szövi az éjjelek éjjelén.


Mukli Ágnes
================================================