saját fotóm

Szegényparaszti családban született a Zala megyei[1] Bazsin. Édesapja Simon István, édesanyja Mosner Gizella volt.

Elemi iskolába szülőfalujában járt, a gimnáziumot Sümegen végezte. 1947-ben befejezte félbehagyott középiskolai tanulmányait és leérettségizett. 1948-tól Népi-, majd Eötvös-kollégistaként a Budapesti Tudományegyetem bölcsészkarán tanult, ahol 1952-ben kapott magyar–német szakos tanári oklevelet.

1944 decemberében behívták katonának, majd szovjet hadifogságba esett. 1947-ben tért haza. 1948-tól a Csillag és az Új Hang közölt tőle verseket. 1952-1955 között a Szabad Nép kulturális rovatának munkatársa volt. 1955-1956-ban az Új Hang főszerkesztője volt. 1957-től a Kortárs egyik alapítója és rovatvezetője, 1964-1971 között főszerkesztője volt. 1963-tól országgyűlési képviselő volt. 1971-től haláláig (1975) a Színház- és Filmművészeti Főiskola magyar irodalom tanára, ugyanettől az évtől a Magyar Írók Szövetségének titkára, 1974-től főtitkárhelyettese volt.

Bazsin helyezték örök nyugalomra. Bronzból készült síremléke és domborműve (1981) Laczkó Ibolya (1942-1995) szobrászművész és kiváló művész munkája.





Simon István síremléke
Költészete [szerkesztés]

A "fényes szelek" nemzedékével érkezett az irodalmi életbe. Pályakezdő versei a falusi élet idilli képei. A forradalom utáni időszak lírai önelszámolásra késztette. Az 1960-as, 1970-es években az életképszerű jelenetezést gondolati igényesség váltotta fel, az elmúlástudat problémái foglalkoztatták.

Művei [szerkesztés]