Létezik valahol a távoli Szumátrán egy törzs, a minangkabau, ahol minden fordítva működik. Körükben a vőlegény veszi fel a menyasszony nevét és a családi vagyont is a lányok öröklik.
A szigorú nőuralomnak itt csak a képzelet szab határt. Míg egyes országokban a nők egyenjogúságáért küzdenek, addig itt a férfiakért kellene mentőakcióba fogni. Pedig a minangkabau civilizációt, és benne a női hatalmat, illetve magatartást egyes szakemberek már régen halálra ítélték, ennek ellenére még ma is élő kultúráról beszélünk.

Vagyis ami nekünk természetellenes, az nekik teljesen magától értetődő. Így például az is, hogy a családok hímnemű tagjainak már 7 évesen el kell hagyniuk otthonukat, és úgynevezett suaruba, azaz kolostorba kell költözniük. Itt aztán vallást és kulturális tárgyakat tanulnak, hogy aztán, ha eladósorba kerülnek, kellő műveltséggel rendelkezzenek. Azok a férfiak pedig, akik egyik nőnek sem nyerik el a tetszését, egész életükben a kolostorban maradnak, és folytatva tanulmányaikat a tudománynak szentelik életüket.

Többnyire közülük kerülnek ki az Indonéz társadalom vezetői politikusai, költői, írói és tudósai...

Azoknak a fiúknak, akiknek "szerencséjük" volt, és egy nő férjül vette őket, kiszabadulhatnak a kolostor falai közül. Igaz, így sem élhetnek teljes életet. Az esküvő után ugyanis még mindig nincs koedukáció: egy férfiszállásra kell költözniük, ahonnan aztán hűen követhetik asszonyaik utasításait. A nős férfiak kereskedelemmel, földműveléssel: rizs- és kávétermesztéssel foglalkoznak.
Néha az asszonyok is kimennek a földekre dolgozni, de ők inkább az otthon elvégezhető, kézműves munkákat részesítik előnyben. Szőnek, fonnak, agyagoznak, ékszereket készítenek: ezüstből, nádból és fából.

A háztáji teendőkön: favágáson, fűnyíráson és tűzgyújtáson kívül a szexért fizetniük kell az asszonyoknak. Tulajdonképpen a nő egy bizonyos összeggel kibérli férje szexuális szolgáltatásait, aki ezen a napon kivételesen feleségével alhat, és nem kell az aktust követően visszamennie sorstársaihoz.

A szigorú szabályok ellenére elfogadott társadalmukban a bigámia, illetve ebben az esetben a "többférjűség". A nők tehát több férjet is választhatnak maguknak: egyet aki legyez, egyet aki masszíroz, egyet aki főz, egyet aki takarít és egyet, aki a legjobban kielégíti szexuális vágyaikat.

Ha azonban válásra kerül sor, a közösen megszerzett vagyon az asszonyé lesz, a férfiaknak a ruhájukon kívül semmijük sem marad. Menniük kell a csak férjeknek fenntartott férfiszállásról is, vissza a kolostorba. Természetesen az is lehetséges, ha egy asszony, aki több férjet birtokol, csak egytől akar elválni. A szakítás pedig ebben az esetben is az előbb említett módon történik.