200-300 millió évvel ezelőtt egyetlen szuperkontinens volt a Földön, amit a kutatók Pangeának neveztek el. Ma, egymástól akár több ezer kilométerre eső tengerpartokon mutatkoznak hasonlóságok a növény- és állatvilágban. A kőzetek, mintha egymás szomszédságában keletkeztek volna és a megtalált ősállatok is mintha életük során még egy közös tájon szaladgáltak volna.


Ezek a megfigyelések voltak az első bizonyítékai az egykoron egybefüggő őskontinensnek, valamint a kontinensvándorlás tényének. A tudományos eszköztár folyamatos fejlődésének köszönhetően mostanra került sor arra, hogy a Pangea őskontinens 200 millió évvel ezelőtt bekövetkezett kettéválása után létrejövő egységek (Laurázsia az északi és Gondwana a déli földrész) mozgását pontosan meghatározzák.






A kontinensek összeilleszthetőségének gondolatát a 16. század végén tevékenykedő térképész és geográfus Abraham Orteliusnak tulajdonítják, de a kontinensek vándorlásának elméletét csak századokkal később (1912-ben) Alfred Wegener támasztotta alá számos bizonyítékkal. A mozgást kiváltó okokat még nem tudta meggyőzően magyarázni, ezt ma a modern geofizikai kutatások eredményeképpen a földköpenyben kialakult áramlásoknak tulajdonítják. A vulkanizmus során kiömlött folyékony láva mágnesezhető ásványai az iránytűhöz hasonlóan beállnak észak-déli irányba, amely pozíció a kőzet megszilárdulása után rögzül. Noha a mágneses pólusok időről időre vándorolnak (akár meg is fordulhatnak), ezek helyét – azaz hogy a kis ásvány-iránytűk mikor merre mutattak – mára elég jól ismerik. Egy-egy kor kőzetének paleomágneses iránya mégis rendszerint eltér az akkor jellemző pólus irányától, aminek az oka, hogy azóta az adott földrész odébb vándorolt.



Az Afrikai-árokrendszer részlete

Egy amerikai-norvég-ausztrál-argentín kutatócsoport az argentínai Sierra Chicáról gyűjtött adatok segítségével, nagy pontossággal rekonstruálta a Gondwana 263 millió évvel ezelőtti helyzetét. Erre azért volt szükség, mert Laurázsia és Gondwana eddigi mért adatai eltérést mutattak, mára azonban világossá vált, hogy a Pangea 263 millió évvel ezelőtt még egyedüli kontinensként uralta a Föld képét.



A kontinensvándorlás fázisai

A lemezvándorlás fázisai ma is megfigyelhetők a Föld különböző területein. A feláramló köpeny először kiemeli, majd a szétáramlás „eltöri” a kemény kérget. Az úgynevezett riftesedés során olyan hosszú, szűk, viszont mély árkok jönnek létre, mint az ezen a fázison megakadt, tavakkal kitöltött Afrikai-árokrendszer vagy a Bajkál-tó. Ha a lemezek szétsodródása folytatódik, tavak helyett tenger borítja el az árkot, és a szétválás mentén a földköpeny folyékony anyaga kibukkan, megszilárdul, ezzel elindul az óceáni kéreg képződése. Következő fázis példája a Gondwanát szétszakító törés miatt kialakuló Atlanti-óceán, amely közepén húzódó hátság mentén ma is távolodik egymástól a két vizsgált kontinens.

Kovács Gábor, ELTE
Geofizikai és Űrtudományi Tanszék