Már az ókori görög világ tudós elméi is állították, hogy a legtökéletesebb geometriai forma a gömb. Gyakorlati tapasztalataik logikai általánosításával azt is kigondolták, hogy a világmindenséget, a kozmoszt, a hagymához hasonlóan egymásra rétegződő, az égitesteket tartó és időszakonként megismétlődő mozgást végző, gömbhéjszerű égi szférák alkotják, középpontjukban a szintén gömb alakú Földdel. Ez az elmélet hamarosan feledésbe merült, csupán a világuralomra törő római császárok hatalmi jelvényei közé került be a gömb (latinul: globus), hogy szimbolizálja méltóságuk tökéletes teljességét és a földkerekség feletti hatalmukat. A keresztény hagyomány szerint Nagy Konsztantinosz császár (306-337), Isten segítségével diadalt aratva ellenfelein, elismerte Krisztus uralmát önmaga és birodalma fölött. Ezt azzal is kifejezésre juttatta, hogy az említett szimbólumra keresztet tétetett.
Nagyon keveset tudunk arról, hogy koronázási szertartásunkban milyen szerepet játszott az országalma. A koronázási menetben V. László, Mátyás, II. Ulászló előtt világi főrangúak vitték. Bár I. Ulászló koronázásáról azt említik a források, hogy az esztergomi érsek nyújtotta át neki az országalmát, mégis úgy tűnik, hazánkban ez az uralkodói méltóságjel háttérbe szorul, az egyház nem tud mit kezdeni vele. Miért? Talán az elnevezése miatt. Már az első hiteles leírás is, amely III. András 1290-es koronázásáról korunkra maradt egy kortárs német költő tollából, „aranyalmának" (Aphel guldin) nevezi a glóbuszt, és ez az elnevezés a latinul író krónikások tanúbizonysága szerint (akiknél „pomum aureum" szerepel) is végig fennmaradt, hiszen mi ma is - eltérően más népektől, amelyek „globe royal" (francia), „globo imperiale" (olasz), „orb" (angol), „gyerzsava" (orosz) stb. nevekkel illetik - „országalmáról" beszélünk. Igen ám, csakhogy a középkori keresztény Európában az alma a bűn, a halál, a gonoszság jelképe volt, amellyel a kígyó képébe bújt sátán - a legenda szerint - ősszüleinket, Ádámot és Évát megrontotta. Az egyházban akkoriban használt latin nyelvben pedig a „malum" szó egyszerre jelentette az almát, de a bajt, bűnt, gonoszságot, szerencsétlenséget is, így érthető, ha az egyház idegenkedett ettől a jelvénytől.