Gabriel García Márquez (1927. március 6. – ), teljes nevén Gabriel José de la Concordia García Márquez kolumbiai író, újságíró, kiadó és politikai aktivista. Élete legnagyobb részét Mexikóban és Európában töltötte.
Leghíresebb regénye a Száz év magány 1967-ben jelent meg (magyarul 1971-ben Székács Vera fordításában, aki a legtöbb könyvét fordította magyarra) és több, mint tízmillió példányban kelt el. Egy elzárt dél-amerikai falu életét meséli el, ahol a furcsa események közhelyszámba mennek. Vannak benne varázslatosan valódi elemek, de ennél fontosabb, az idő és elzártság természetének filozófiai visszatükrözése, illetve hiányoznak belőle a népmesei elemek, ami pedig a mágikus realizmus előfeltétele. Nem minden furcsa és megmagyarázhatatlan folklórikus: néha egyszerűen ilyen az élet.
A regény nem pusztán a mágikus realizmus megújítása miatt érdemel figyelmet, hanem mert különösen szép módon használja a spanyol nyelvet. A műelemzések gyakran figyelmen kívül hagyják azt is, hogy a könyv igazi epikus mű, ami egy bonyolult és nagy család sokévtizedes történetét mutatja be.
García Márquez 1982-ben megkapta az Irodalmi Nobel-díjat regényeiért és novelláiért. [1]
2002-ben adta ki önéletrajzi könyvét, a Vivir para contarla, egy háromkötetesre tervezett mű első részét. Ez magyarul Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel 2003-ban a Magvető Könyvkiadónál jelent meg, Székács Vera fordításában.
García Márquez híres Fidel Castróhoz kötődő barátságáról, és arról hogy – különösen az 1960-as, 1970-es években – többször biztosított együttérzésről néhány latin-amerikai lázadó csoportot. Ezenkívül erős kritikával illeti a kolumbiai kormányzatot, de nem támogatta nyilvánosan a hazájában működő gerilla csoportokat.