Pillanatra a béke!

Gregorián_fogalma

A gregorián ének, vagy összefoglaló névvel gregoriánum (cantus gregorianus), a római egyház ősi egyszólamú, latin nyelvű, liturgikus éneke. Először a IX-X. században jegyezték le, szoros értelemben ezt a törzsanyagot nevezzük gregorián éneknek. Elnevezése Nagy Szent Gergely pápa (590-604) liturgiai és énekrendező tevékenységére utal, melynek alapja Johannes Diaconus Gergely-életrajza 860 körül, mely szerint ő az antifonále szerzője, a Schola Cantorum megalapítója, a fő énekmester, aki még öreg létére is, a nyugágyán fekve, korbáccsal felügyel az énekes gyermekek munkájára. És megjelennek a kódexekben azok a képek, amelyeken Gergelynek a természetfeletti ihlet galamb képében sugallja a dallamokat. A XIX. század végén elindult vizsgálatok eredményeképpen abban állapodott meg a kutatás, hogy a gregoriánnak nevezett dallamkincs részben Gergely előtt, legnagyobbrészt azonban az ő működése után keletkezett.

Ez a törzsanyag a legelső keresztény századok óta folyamatosan épült fel, különféle változások után nyerte el lejegyzett alakját, majd a lejegyzés után is tovább gyarapodott, egészen a XV. századig. Tágabb értelemben mindezt együttvéve nevezzük gregorián éneknek (vagy a középkori latin szóhasználatával cantus planus-nak, mely a gregorián sima, nyugodt, egyenletes tempóvételére és előadásmódjára vonatkozik). Cantus choralis elnevezése arra utal, hogy általában kórus adta elő.

A gregorián ének évszázadokon át a zenészek legfőbb tananyaga és a többszólamú kóruszene téma-kincstára volt. Cantus firmus (szilárd dallam) elnevezése tehát a többszólamúság kialakulása után keletkezett, és a gregorián fődallamot jelzi a többszólamú (polifón) kompozíciókban.