Az Árpád-ház (Turul-dinasztia[1][2]) a honfoglaló magyar törzsszövetség vezéréről elnevezett dinasztia. Árpád leszármazottainak uralkodása idején került sor a magyar királyság megalapítására. A honfoglalást követően, körülbelül 900-tól Árpád eltűnik a forrásokból, a Kárpát-medence valós hatalmi viszonyai, a kialakuló fejedelemségek kiterjedése és jelentősége ismeretlenek. A honfoglalástól Gézáig terjedő időszak források hiányában gyakorlatilag teljesen ismeretlen. Árpád utódai közül Géza által vezetett fejedelemség emelkedett ki a többi közül, amelyet a Géza-kori Tiszavidéki terjeszkedés mutat a Géza-féle német felszerelésű hadsereg tagjainak normann-kardos temetkezéseivel.

Valószínűleg jelentősebb hatalmi központ volt még Somogyban, ahol egy másik Árpád-ág uralkodott. Ennek a családnak két utolsó tagja, Tar Szerénd és Koppány. Koppány és a többi fejedelem (Ajtony, Gyula) legyőzésével István biztosította az Árpád-ház uralmát a Kárpát-medencében, amelyet 1301-ig István nagybátyjának, Mihálynak leszármazottai kormányoztak.

Az uralkodóházak közül az Árpád-ház adta a legtöbb katolikus szentet, valamint egyedüli dinasztiaként, – a pápai privilégiummal szemben – az Árpád-házi királyoknak kinevezési jogköre volt az egyházi tisztségek terén.

Az évszázadok során - a kiterjedt házassági kapcsolatokkal rendelkező dinasztia - az Árpádok vére szinte valamennyi későbbi nagy európai dinasztia uralkodóiban is csörgedezett, úgy ahogyan a magyar arisztokrácia (Garayak, Cilleiek ) tagjaiban is.

A 972–1301 közötti időszakot a dinasztiáról Árpád-kornak nevezzük.