A vár és a bazaltorgona már szlovák területen található.
.......................................................................................................
1910-ben a falunak 499 magyar anyanyelvű lakosa volt. A trianoni békeszerződés 1920-ban a települést Somoskőújfaluval együtt az újonnan létrejött csehszlovák államnak juttatta. De a Somoskőújfaluban birtokos Dr. Krepuska Géza gégészprofesszor és lokálpatrióta társai elérték (egy francia antanttiszt életmentő műtétéért cserébe), hogy a Nagykövetek Tanácsa 1923. április 23-án Magyarországnak ítélje Somoskőújfalut, Somoskőt a bazaltbányával egyetemben (de a vár nélkül) és a Medves-fennsík egy részét. A terület 1924. február 15-én tért vissza Magyarországhoz.
1977-ben csatolták Salgótarjánhoz.

Somoskő település 1977 óta Salgótarján településrésze, korábban önálló község.

Korai vármagját a vidéken birtokos Kacsics nemzetség emeltette a 13. század második felében. Az Árpád-házi uralkodók férfiágának kihalását követő anarchikus belháború idején a nemesi család kénytelen volt behódolni Csák Máté tartományúr előtt. A korabeli oklevelek szerint Anjou Károly serege 1320-ban foglalta vissza a Csák birodalomból Fülek és Sirok várait, ekkoriban kerülhetett királyi kézbe a somoskői várbirtok is. A győztes uralkodó kedvelt hívének, Szécsényi Tamás bárónak adományozta, kinek leszármazottai egészen a 15. század közepéig lakták épületeit.

A török hódítás fenyegető vihara a következő évszázadban érte el Nógrád vármegyét, ekkor kerültek a közeli Salgó és Fülek végvárai a „pogány” seregek hatalmába. Somoskő helyőrsége majd két évtizedig kitartott a két ellenséges vár között. Az Oszmán Birodalom hadai végül 1576-ban rövidebb ostrom után elfoglalták, így egészen 1593 őszéig lengette a szél a török lófarkas zászlót tornyai felett. Ekkor helyőrsége a közeledő királyi sereg elől gyáván megfutamodott. A következő időszakban, jelentős mértékben átépítették védőműveit, például ekkoriban emelték a hatalmas ágyútornyait.

Végső romlását az 1682-es füleki ostrom idején, a környéken portyázó lovasok okozták, akik felgyújtották épületeit, s ezzel végképp elvesztette hadi fontosságát. Az 1840-es években erre járt Petőfi Sándor és a következőket írta róla az Útirajzokban: „Somoskő nem nagy vár, nem is nagy hegyen fekszik, de bámultam építését, mely gyönyörű öt-, hat-, hétszögű kövekből van.”