Az 1954-59 között készült kocsik mind rejtett, illetve lökhárítóba integrált, kanyarodást segítő fényszórókkal készültek.


Az irányjelzők csepp alakúak voltak egészen a 60-as évek közepéig, akkortól alkalmazták a kör alakú indexet. 1959-ben a fényszórók a lökhárító fölé kerültek, majd kihozták a sorozat leállításáig jellemző süllyesztett díszrácsot.

Ezekben a sorozatokban a beszállóajtó már elöl volt, csak az Ik 55 LUX rendelkezett középső ajtóval, mely busz jellegzetessége a viszonylatjelző tábla helyére beépített hatalmas kiegészítő fényszóró.


Az autóbuszok kezdetben 125 LE-s Csepel D613, később Csepel D614 (145 LE) motorral rendelkeztek. Néhány külföldre szánt modellben Saurer erőforrást is lehetett találni, s opcióként légkondícionálóval is rendelkezett.

Az autóbuszok futóműveit a győri Vagongyár szállította, a mellső hídtest a kezdetektől a gyártás befejezéséig szinte ugyanaz maradt, a különbség a 160 mm-es nyomtávnövelés volt.

Hátul először az 510-es típusú két áttételes hidat építettek be,, ezt 1959-től az MVG 123 ál-bolygóműves típus váltotta fel.

A kormánymű globoid-csigás volt, a LUX-ban kiegészítette pneumatikus szervórásegítés. A fékek pneumatikusak voltak, beépítettek egy biztonsági, harmadik fékkört is, mely a hátsó kerekekre hatott teljesen függetlenül, kézi vezérléssel, külön munkahengerrel. Kipufogófékkel is rendelkezett.

Az első változatban a vezetőt egy derékmagasságú fal választotta el az utastértől, ami később eltűnt. Az ülések a különböző változatoknál eltérőek voltak.


A LUX-ot kizárólag dönthető támlás, fejtámlával rendelkező ülésekkel szerelték fel. Az Ik 55-ös magasított támlás, kérpitozott ülések, míg az Ik 66-osok csővázas műbőr ülésekkel rendelkeztek.

Az Ik 55-ösök különlegessége volt a kerékdobok felett a szembefordított üléspár, és a hozzá tartozó lámpás kisasztal.