1.rész_A höveji csipke története



A 19. századi paraszti inventáriumok és a reformkori divatlapokban megjelent népismertető írások tanúsága szerint az akkori, még meglehetősen egységes rábaközi női viseletnek gyakori tartozéka volt a hímzéssel díszített gyolcs fejkendő.

A népművészetünk ezen újabb rétegéhez tartozó rábaközi fehér hímzések közül sajátos vonásaival emelkedik ki a höveji hímzés, amelyet a hagyomány szerint egy helybeli leány, Horváth Borbála honosított meg a faluban. Az 1860-as években Barbacsról, dajkaságból, mások szerint a Pozsony megyei Somorjáról, libapásztorkodásból hazatérve, a húsvéti táncra három kötényt tervezett, amelyeket a barátnőivel hímeztek ki. A történet szerint ez a három kötény volt az elindítója a höveji hímzésnek, amelynek öltéselemei a lukhímzés, a láncöltéssor, a lapos öltés és a huroköltés. Mintakincse leveles ágakból, rozettákból áll, amelyek néha szabad kompozíciójú bokordíszítményt, csokrot képeznek. A „kötés” vagy más néven „pókolás”, amelynek rendkívüli változatossága a höveji hímzést a maga nemében egyedülállóvá teszi, viszonylag későn, a 20. század elején jelent meg.

A varrás megtanulása már gyerekkorban elkezdődött. A kislányok általában rajzolgatással kezdték. Amelyik már ügyesebb volt, arra édesanyja az egyszerűbb munkafolyamatokat is rábízta. A szélvarrás után a lyukhímzés és a bársonyozás megtanulása következett. Aki ebben már megfelelő gyakorlatra tett szert, az megpróbálkozhatott a legnehezebb feladattal, a „pókolás”-sal. A hímzés eredeti alapanyaga a gyolcs volt, később elterjedt a könnyű, áttetsző lenbatiszt és a ritka szövésű pamutszövet, az organtin.