A kereskedelmi társaságok jegyzékében 1917 novemberétől már Nyugat-Magyarországi Serfőzde és Malátagyár soproni gyártelepe néven találjuk a sörgyárat, amelyet Budapestről irányítottak. A következő évek során fokozatosan sikerült a Sopron környéki területekről kiszorítani az osztrák sörgyárak termékeit, és folyamatosan növekedett az eladott sör mennyisége. Sajnos az I. világháború után a békeszerződések megkötéséig nagy volt a bizonytalanság a városban a térség Ausztriához csatolása miatt, ez azonban a népszavazás után, 1923 januárjától megszűnt, mert Sopron magyar felségterület maradt.
A ’20-as évek derekán rohamos fejlődésen ment keresztül a sörgyár, évről évre nőtt a forgalmazott sör mennyisége. Ekkoriban igen széles volt a kínálat: árultak Export, Viktória, Szent Imre, Szent Mihály, Idény, és Porter söröket, eltérő alkoholtartalommal.
A gazdasági világválság nem kerülte el a várost, és a sörgyárat sem; 1929-től folyamatos volt a gazdasági visszaesés. A mélyponton a sörgyár termelése a 30 évvel azelőtti szintre esett vissza, ekkor a részvényesek határozata alapján egyesítették a soproni és a kőszegi gyárakat, a további veszteségek elkerülése érdekében.
Az évized végétől, a gazdaság talpra állását követően ismét sikeres időszak következett. A ’40-es évek elején soha nem látott ütemben nőtt a sörfogyasztás, a soproni sörgyár egyre növelte a termelését, de a fejlesztések és a gyár bővítése mellett is alig tudták kielégíteni az igényeket. 1942-ben a gyár rekordeladást könyvelhetett el 44 ezer hektoliter sör értékesítésével, ennek kb. 90%-a hordóban, 10%-a palackban került eladásra.
A láthatáron azonban fokozatosan gyülekezni kezdtek a sötét fellegek, amik a II. világháború közeledését mutatták. 1943-ban ennek már kézzel fogható jeleit is tapasztalhatták Sopronban