Lord
Vándor


Élete valahol véget ér, a szíve már nem dobog,
Fekete föld mélyén örökre megnyugodott
Nem siratja senki őt, nem könnyeznek sírja előtt
Csavargó volt, bolyongott, magányosan kóborolt
Senkije se volt, semmije se volt, csak az élete!
Vén szemét lehunyva élete megszakad,
Nem indul új útra, pihen a föld alatt

Elmondom nektek az ő történetét, arról mesélek, hogyan élt:
Megszületett, kapott nevet, csak egyet nem, szeretetet!
Szülei eldobták, nem törődtek vele,
Nem maradt semmije, csak az élete!
Magas falak, rácsok mögött, zsiványok, tolvajok között
telt a gyermekkora, ott volt az otthona

És mégis vidáman élt, szívébe zárta a nagy reményt,
Hogy egyszer majd innen elmegy, várják erdők, völgyek, hegyek,
Szabad lesz, mint a madár, északtól délig, kelettől nyugatig
Mindet földet bejár

Az idő eljött, ő szabad lett, útra kelhet a végtelenbe,
Ezt álmodta, erre ébredt, évek óta csak ezt remélte!
Amerre járt, megszerették, és ha néha megkérdezték,
Hogy honnan indult, s mi a célja, ő vidáman csak ezt dalolta:

Nem félek, amíg élek, várnak a messzeségek,
Városok, országút pora
Napfényben, zord télben, minden nap, minden éjjel
Vándorlok, nem állok meg soha

Éhét, szomját elfeledte, csak a világ érdekelte,
Hosszú haját fújja a szél, ereiben lüktet a vér
Forró nyár jön hideg télre, hosszú út áll már mögötte,
De nem néz hátra, megy előre jókedvűen énekelve:

Nem félek, amíg élek, várnak a messzeségek,
Városok, országút pora
Napfényben, zord télben, minden nap, minden éjjel
Vándorlok, nem állok meg soha

Nem kell a csillogás, nem kell a ragyogás,
Nem kell a vakító pénz!
Nem kell sok hamis vágy, nem kell a céltalan cél!

Nem kell a csillogás, nem kell a ragyogás,
Nem kell a vakító pénz!
Nem kell sok hamis vágy, nem kell a céltalan cél!

Nem félek, amíg élek, várnak a messzeségek,
Városok, országút pora
Napfényben, zord télben, minden nap, minden éjjel
Vándorlok, nem állok meg soha

Évek túl hamar szállnak el, csavargó haja hófehér
Szíve dobban még, szeme tűzben ég, de hívja már az örök pihenés