Színes tintákról álmodott

Tekintetében szelídség, szavaiban szépség. Szemérmes, kifejezésében pontos és érzékletes, ki lenyűgöz ritmusával, hangulatával.


75 évvel ezelőtt, 1936. november 3-án, a budapesti Szent János Kórházban hunyta le örökre szemeit a legendás Nyugat első nemzedékének tagja, ki verseivel, novelláival, regényeivel éppúgy örökre beírta magát emlékezetünkbe, mint műfordításaival, kritikáival és cikkeivel, vagy épp szelíd mosolyával és jóságos tekintetével
Mert rosszat aligha mondhatnánk az Édes Anna és az Esti Kornél szerzőjére, ki színes tintákról álmodott, s olvashattuk szegény kisgyermek panaszait, megírta nekünk A hajnali részegséget és A halotti beszédet, s remek fordításokban örökítette át nekünk klasszikusok örökérvényű műveit. Műveit olvasva azt érezzük, titkos cinkosokká avat, férfiszeméremre jellemző pontos takarékossággal érzékeltet, szelíden, természetesen és közvetlenül. Verseivel azonban már kápráztat és gyönyörködtet, bőven osztogatva szépséget, festői képet, egyéni ritmust, hangzást, hangulatot. Azonban nem naiv ártatlansággal, hiszen gondolatait rendre átlengi a gazdagító fájdalom, melyek megélésével mi magunk is többek leszünk.
Gondolkodására hatott Hegel és Schiller filozófiája, mikről a bécsi egyetemen szemináriumokat, valamint az osztrák drámaíró, Grillparzer is, ki Ausztria egyik művészileg legsokoldalúbb, ám emberileg legellentmondásosabb képviselője volt.

S hatottak rá kortársai, barátai is: Karinthy Frigyes, Babits Mihály, Juhász Gyula, s a nagy „ellenfél”: Ady, kinek 1906-ban a Budapesti Naplónál helyére lépett, s aki egy évvel később megjelent „Négy fal között” címet viselő első verseskötetét bírálta, mondván, hogy költészete Szász Károlyéhoz hasonlít.

De mi már ismerjük igazi hangját, saját stílusát, mellyel bennünket tesz azóta is folyamatosan gazdagabbá.

Csomós Éva cikke