Teaház a kongáshoz - Liszt Szalon, Sopron
Ne vegyék zokon, de azt kívánom, bárcsak Pesten lenne ez a hely, a soproni Liszt Szalon tea- és kávéház. Részben, mert akkor nem kellene bezárni decemberben, másrészt, mert lenne hová járnom kávézni, teázni, csokizni, olvasni, képeket nézegetni, zenét hallgatni, szép tárgyakat bámulni, otthon érezni magam - valahol máshol
Búsképű férfi fogad a Szent György utca egyik középkori házának csodás udvarából nyíló teaházban. Nem is fogad, keresnem kell. Szalonba lépek, angol bőrfotelok, kanapék, kicsiny lámpák tompa fénye, a sarokban kisasztal könyvhalmokkal, a valódi fa asztalokon emeletes ezüst vagy azt idéző cukortartók, isteni teaillat, olyan, amilyet a valódi teafű áraszt. Göttingenben éreztem először ilyet sok éve, akkor itthon még nem teázott senki. Úgy tűnik, Sopronban most sem. Fiatal lány kuporog az egyik bőrkuckóban, int, hogy merre találok valakit. A valaki a búsképű lovag, magas is, de nem hórihorgas, mint Don Quijote. Hangulatos pult mögött áll, körben a polcokon teák, saját címkével: Liszt Szalon, úgy csomagoltatja a válogatott minőségű teákat Pesten. Parányi csészékkel ázsiai teáskészletek, tálcák, poharak, fatékában 8-10 kis teásdobozból álló szelekció. Megvehető? Minden. De nem vesz soha senki semmit, esetleg pár apróságot. Az is megvan a nyitás óta, bök egy kézzel festett teáskészletre. "És az mikor volt?" "Öt éve." "Ne menjen tovább", állít meg, amikor fordulnék az L alak rövidebb szára felé, "sajtótájékoztató. Politikusok", biccent arrafelé. Dehogy megyek, rettenek vissza. "Nem bánom, hogy itt vannak, talán segítenek, bár eddig hiába kértem."