Salgóbánya kicsiny településének közelében, a Medves-fennsík 625 méter magas vulkáni csúcsát koronázza meg Salgó vára, melyet a környéket uraló Kacsics nemzetség tagjai építtettek az 1241–1242-es tatárjárás utáni időszakban.
A korai vármag mindössze a hegycsúcson álló öregtoronyból és alacsonyabb részén lévő palotaszárnyból állhatott, amit az évszázadok múltával, egy félköríves alsóvárral egészítettek ki. A 14. század elején földesurai kénytelenek voltak meghódolni Csák Máté nagyúr előtt, de annak halála után még időben átálltak – a szétszaggatott országot egyesítő – Anjou Károly király táborába, így megtarthatták váruradalmukat. A nemes család általában a völgybeli jobbágyfalvaikban emelt kúriákban élt, csak háborús veszély esetén keresett menedéket a magasan büszkélkedő várban.
1450-től kezdve tíz esztendeig a harcedzett cseh husziták tartották megszállva Salgót, mígnem Hunyadi Mátyás király serege ostrommal kiverte őket.
A 16. század közepére már azt a vidéket is fenyegette az ország középső területeit elfoglaló török áradat. Salgó várát földesura, Derencsényi Farkas nemes úr igyekezett megerődíteni. Ekkoriban létesítették a nagyméretű, vastag falú ágyútornyot a kapu védelmére. Mindhiába az erős falak, ha az őrség "nyúlszívű". 1554 egyik ködös őszi reggelén a várbeliek riadtan látták a szomszédos hegytetőről feléjük irányuló óriási ágyú körvonalait. Már jött is hozzájuk a törökök követe, hírül hozva, hogy Kara Hamza szécsényi bég hatalmas ágyújával szétlöveti a várat, hacsak fel nem adják, mert akkor szabad elvonulást biztosít nekik. A megriadt védők az első szóra feladták a várat, majd elhűlve látták, hogy az a bizonyos ágyú egy kerekekre rakott vastag fatörzs volt mindössze. A furfangos „pogány” így jutott Salgó várának birtokába. Benne is maradt egészen 1593-ig, amikor is a királyi sereg vonult fel ellene. Először bezárkóztak a falai mögé, de miután az ostromtüzérség fejükre döntötte a lakótornyot, kénytelenek voltak feladni az ellenállást.
A bevonuló győztes katonaság a maradék védőműveket is megsemmisítette, így a következő évszázadokban egyre jobban koptatta az időjárás kegyetlen vasfoga. Az 1980-as években megkezdett régészeti feltárás és helyreállítás mentette meg a megsemmisüléstől.