A soproni szűzlány_ Forrásközlés

A’ rege Sopron eredetét eképp beszéli: Sopron helyén hajdan nagy erdőség, és süppedékes lápok valának. Egy gazdag Urnak felesége ezen a tájon egy leánykát szült nagy disznó agyarral, mellyen a’ szülők nagyon meg szomorodtak, ’s el határozták magok közt, hogy a természet ezen csuf játékátul meg szabaditják magokat. Fogta tehát az atya a leányzót, és egy szolgája kiséretében be vitte azt a vadonba, ’s egy szén égető kunyhó közelében le tette a földre, ’s ott a sorsra hagyta. Néhány esztendők le folytak ezen történet után, ’s a szülőknek nem lettek gyermekei, a mit ök az Isten büntetésének tulajdonítottak. Az atya tehát el tökéllé magában, hogy nem nyugszik addig, míg a sorsnak hagyott leányzót fel nem leli. Gazdagon öltözködve, lovát ezüstre patkoltatva indult meg vad tettét jóvá teendő. A nagy erdőség, és lápok közti hosszu tévelygések után a szén égető kunyhóhoz vetődött, mellyre reá ismért. Itt észre vette a’ szolga, hogy lovárol egy ezüst patkó valahol a süppedékben le maradt: el ment tehát keresni; de reá nem talált, vissza térvén azt mondá urának: Uram! Nem találom a patkót, alig ha az Uris szerencséssebb lesz leánya keresésében. Míg a szolga a patkót keresé, az Ur beszédbe eredett a kunyhóban lévő asszonnyal, ’s kérdé, mi ujság volna ezen vadonban? A beszélgetés közben az ablakban lévő igen nagy fog vonta magára a kutató Urnak figyelmét, ’s kérdé, minő fog volna az? Az asszony felelé: Mintegy nyolcz évek előtt az Uram a dologrol haza jöttében finom fejér ruhába takarva talált egy leánykát, kinek ki álló disznó agyara volt. Meg sajnálván e kisdedet haza hozta azt, ’s nekem azon vigasztalással adta által, hogy a gyermek idővel el veszti ezen idegen fogát. A fog azonban nöttön nőtt a gyermekkel együtt, mig illy nagy lett. Ekkor a mi szomszédunk, bár kováts mester ember, mégis a gyermeknek e csuf fogát szerencséssen ki huzta. Lássa az Ur, ez a gyermek az, a ki éppen most jő be. A meg lepett atya nagy meg illetődéssel a gyermeket át karolja, ’s melyéhez szorítá, ’s fel kiálta. Valamint én a keresett gyermeket fel találtam, ugy az el veszett patkó is ezen történetnek örök emlékéül idővel elé fog tünni. A szegény szén égetőt azután gazdagon meg ajándékozván a kunyhó helyére egy házat épittetett, melly mái napis meg vagyon Sopron Városában az első szám alatt, ’s épittetett magának egy szép házat lakásul, melly Ehrburg nevet viselt. Ugy mondják, hogy a város tornyais éppen az első szám alatti ház fundusán épittetett ugyan azon leány által. A Patkó is még néhány esztendök előtt a belső város hátulsó kapujánál látható volt. Nevét Ehrburgból utóbb Oedenburgra változtatta.