Kapocs múlt és jelen között

Gyökereink élő bálványai
A hatalmas termetű, több évszázados fákat mindig is különös tisztelet övezte. Az évszázadok során az emberek kapcsolata ezekhez az élőlényekhez változó volt, de egy dolog folyamatosan jellemezte. Az ősi múlthoz való ragaszkodás, a távolba vesző teremtés, a halhatatlanság kézzel fogható példáiként vannak jelen a terebélyes famatuzsálemek életünkben


Honfoglaló őseink még kutak mellett áldoztak, fákhoz, forrásokhoz és kövekhez vittek áldozati ajándékokat. A keresztény vallás térhódításával ezt a szokást bűnösnek minősítették, éppen ezért üldözendő, tiltott cselekedetté vált. A fák tiszteletét azonban semmiféle üldözéssel, ráerőszakolt törvénnyel nem lehetett kiirtani, csak a megnyilvánulási formái formálódtak, mindig az adott körülményekhez alkalmazkodtak. Az egykor bálványként tisztelt fából az idők folyamán határ- és megyejelző lett, esetleg a falu szélére helyezett feszületet, „véletlenül éppen melléje állították”a nagyra becsült fának.
A korok viharos időszakait átvészelt jellegzetes fákat az idők folyamán a történelmi múlt jeles személyiségeihez is kapcsolták, egyszerre biztosítva a fa és a személy mondában való megörökítését a szájhagyomány alapján.
Szó van történelmünk nagyjai emlékét őrző idős faóriásokról, de emellett nevezetes eseményekhez kötődő, vagy akár a romantikus betyárvilághoz kapcsolódó nevezetes fákról egyaránt.
Meglepő módon a fafajok skálája is igen széles. Nemcsak a megszokott nemes fáknak tartott tölgyekhez, hanem hársfákhoz, somhoz, bükkhöz, sőt nyárfákhoz is kapcsolnak jeles személyeket.